SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

OM kód: 203039 | 6800 Hódmezővásárhely, Városház u. 1.

Intézmény logo

Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • Kalmár Intézményegység
  • KRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

HATÁRTALANUL!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, “Együttműködés Szakképző iskolák között” című, HAT-15-07 kódjelű pályázati felhívásra benyújtott Művészetek közötti utazások “határtalanul” című pályázatunk az emberi erőforrások miniszterének döntése alapján 567 000 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Projektünk 2016. április 11-16. között valósult meg az Adai Műszaki Iskola és a HSZC Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolája együttműködésében tizenkét diák és négy pedagógus részvételével. Pályázatunk a művészeti ágak közötti valós és képzeletbeli utazást tűzte ki céljául. A művésztanárok elképzelései, előzetes tervei alapján egy a Vajdasághoz köthető irodalmi alkotás (Kosztololányi Dezső Pacsirta című regénye) került feldolgozásra a két utazás alkalmával, tanulmányozva eközben Szabadka és Hódmezővásárhely régi és mai arculatait. Ebből fotómontázsok készültek, a városok színházaiban, képzeletben színpadra állított előadásokhoz pedig korhű makettek, díszlet- jelmez- és színlaptervek kerültek ki a diákok alkotásaiból. Programunkat egy Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban megvalósult kiállítással zártuk, ahol bemutatásra kerültek a pályázat alapfeltételeként megvalósuló „termékek”.

A legfontosabbnak az anyaországi és határon túli gyerekek és tanárok közötti kapcsolatok kialakulását, formálódását tartjuk. Az, ahogyan barátságok szövődtek, amelyek munkakapcsolatból indultak ki. A diákok a hazaérkezést követően a Facebookon és más kapcsolattartó fórumokon fotókat, eseményeket, információkat osztanak meg egymással. Emellett az anyaországi tanulók megismerték azt, hogy a határon túl is élnek honfitársaink, akiknek anyanyelve a magyar, akárcsak a miénk. Megismerhettük a határon túli városokat, amelyeknek múltját a régi képeslapokon láthattunk. Óriási élmény volt a múlt feltárása, visszatekintés a múltba, a modern és klasszikus ellentéteinek feldolgozása.

A Határtalanul! programba készült projektünk a művészetek bevonásával (pl. a zene, irodalom, képzőművészet, színház, fotózás, filmkészítés) hagyományalapot teremthet majd a részt vevő határon túli és anyaországi diákok későbbi, további együttműködésének.      

Bozsér Zsolt

Szombathelyi Anita     

Hódmezővásárhely, 2016. április 29.       


Partnereink

  • IKK
  • Ökoiskola
  • Határtalanul
SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola

      6800 Hódmezővásárhely, Városház u. 1.

    • Telefon: +36-62-242-011

      E-mail: corvin@hiszk.hu

      OM azonosító: 203039

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002477; E/2020/000182


    2023Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola