Jelenlegi hely

Címlap » Határtalanul!

2017. októberében ismét találkoztunk erdélyi társainkkal.

„Határtalanul” programunkban október első hetében ismét Székelyudvarhelyre látogattunk. Az utazás gazdag volt élményekben: megismerkedtünk az iskolával és a várossal, jártunk Szejkefürdőn, ahol megkoszorúztuk a „legnagyobb székely”: Orbán Balázs síremlékét, FarkaslakánTamási Áron síremlékét, Agyagfalván megnéztük az 1848-as népgyűlés emlékművét, Székelykeresztúron a Gyárfás-kúriát, amelynek a kertjében áll Petőfi körtefája: az alatt írta utolsó versét. Sétáltunk Segesváron, bátorságunkat próbára téve túráztunk a Vargyas- és a Békás- szorosban, pihentünk a Gyilkos-tó partján.

Október utolsó hetében mi tudtuk viszonozni a székelyudvarhelyiek vendégszeretetét. 

 Igyekeztünk az erdélyi diákoknak ugyanolyan kellemes napokat nyújtani, mint amilyeneket mi töltöttünk Udvarhelyen. A Bányaisokkal együtt részt vettünk az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett fáklyás felvonuláson. A csoport  hétfőn az iskolában kezdte a napot, majd Szegedre látogattunk, délután pedig a mártélyi Tanösvényen sétáltunk. Kedden a szarvasi Arborétum és a Mini Magyarország volt a program, és a fáradalmakat egy cserkeszőlői fürdőzéssel pihentük ki. Szerdán délelőtt a hódmezővásárhelyi Városháza dísztermét néztük meg, jártunk a Tangazdaságban, Szénási János fazekasmesternél, Szakál László népi iparművésznél és citerakészítőnél, és maradt idő a szabadkígyósi Wenckheim-kastély meglátogatására is. A csütörtöki napot Ópusztaszeren töltöttük: a Feszty-körkép természetesen nem maradt ki a programból, de meghallgathattunk egy rendhagyó irodalomórát is „Egy csésze irodalom” címmel.

 

A záró rendezvényen, táncházban búcsúztak a székelyudvarhelyiek, de csak ideiglenesen, mert mindkét iskola folytatni szeretné a kialakult kapcsolatot és kölcsönös látogatásokat.

  Képek a galériában!

 

 

Határtalanul! Délvidéken

 

2016. október 3 – 7-ig a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont vendégei voltunk.

Feldolgozandó témánk a falusi turizmus – kicsit másképpen, a fiatalok ajánlják fiataloknak a meglátogatott helyszíneket, mesélnek élményeikről. A két utazást követően útikönyvet készítünk.

1. nap: Zombor-Vármegyeháza, sétálóutca, városháza. Bács középkori vára, majd Bácstopolya, ahol a tájházat és a kovács-bognár múzeumot néztük meg. Ismerkedés Tóthfaluban a falusi turizmusban résztvevő házigazdákkal. A szállásunk a nagyon vendégszerető családoknál volt.

2.nap: Szerémségi túra- Újvidék nevezetességeit tekintettük meg, majd Péterváradot jártuk be (Európa legnagyobb erődítménye). Karlócán megtekintettük a Karlócai békekötés helyszínét. Szalánkeménnél hajókáztunk a Tisza torkolatban. Tóthfaluban előadást hallgattunk meg a helyi tájház kialakításáról, fenntartásáról, vendégköréről.

3. nap: Tiszamente túra - Csúrogon megkoszorúztuk a '44-es emlékművet, majd Nagybecskerekre buszoztunk, az egykori Torontál vármegye székhelyére. Itt megtekintettük a katedrálist, vármegyeházát, majd Eleméren, Kiss Ernő aradi vértanú síremléke előtt tisztelegtünk. Megtekintettük az aracsi pusztatemplom romjait is.

4. nap szakmai nap: - Magyarkanizsa járásban meglátogattuk a Túrú tanyát, ahol szintén falusi turizmussal foglalkoznak. E mellett megtekintettünk pár foglalkozást, termelőt, akik bekapcsolódtak a falusi turizmusba - Szabó méhészet, Pósa szappankészítő. A tóthfalusi tájházban bemutatót láttunk régi mesterségek felevelenítéséből, ki is próbálhattuk és lovaskocsikáztunk, tejfeles lángost, csőregét, lankadt pitét készítettünk és ebédeltünk. Zentán meglátogattuk az Anna panziót, ahol szintén autentikus környezetben fogadják a vendégeket. Megtekintettük a zentai látnivalókat, néprajzi múzeumot, a Zentai csata makettjét, emlékművét a Tisza parton.

5. nap: Vendéglátó falucskánkat jártuk körbe. (5 park, kültéri szobrok, emlékművek, mini skanzen helyszíne, Mini Délvidék munkálatainak helyszíne, stb. Majd búcsút vettünk Tóthfalutól, Szabadkára mentünk, ahol városnézésen vettünk részt (Városháza, Fő tér, Mézeskalács ház, Kaptáros ház, stb). Innét Palicsra mentünk, ahol rövid sétát tettünk a 300 hektáros természetes tó partján.

 

2017. március 14 - 18-ig mi láttuk vendégül a magyarkanizsai diákokat. Az iskolával való ismerkedés után a Városházán is fogadtak bennünket, megnéztük a dísztermet, és felmehettünk a toronyba. Együtt ünnepeltük az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóját, műsort adtak a Corvinos tanulók is, és magyarkanizsai társaik is.

Másnap részt vettünk a városi ünnepségen, majd a Dél-Alföldi Lovasudvarba látogattunk el, ahol az is felült a ló hátára, aki eddig még soha.

Csütörtökön Ópusztaszerre ment a csapat, a Feszty-körkép, a Rotunda és a többi látnivaló emlékezetes marad. Visszafelé Szegeden álltunk meg egy kis városnézésre.

Pénteken a gyulai várat, majd a szabadkígyósi Wenkheim-kastélyt néztük meg. Este a hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes táncosai tanították a vajdaságiakat a somogyi ugrós tánc lépéseire.

Szombaton esőre állt az idő, de azért volt idő végigmenni a mártélyi Tanösvényen. A holtág élővilágát, növényzetét és állatvilágát csodáltuk meg.A búcsúzáskor mindenki azt mondta, hogy ezt a két találkozást minden bizonnyal újabbak fogják követni.

 

 

 

 Képek a galériában

 

 

Határtalanul! HAT-15-07-0094

 

2016. április 4 – 9.  Székelyudvarhely

 

2016. május 9 – 14. Hódmezővásárhely

 

Iskolánk a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskolával közösen részt vett a Határtalanul! programban.  A választott témánk: Mesterségünk címere. Ennek keretében a két város hagyományos mesterségeit tanulmányoztuk és próbáltuk ki.

40 diák és 4 tanár utazott Székelyudvarhelyre 2016. április 4-én. Tanulóink a fafaragás, székely népi hímzés, fodrászkodás, és bútorfestés rejtelmeibe kóstoltak bele a székelyföldi tanulók segítségével.

Emellett szép kirándulásokra is sor került: elmentünk a Békás-szorosba, a Gyilkos-tóhoz, Gyimesbükkre, Szejkefürdőre, Farkaslakára, Segesvárra, Gyergyószentmiklósra, és természetesen Székelyudvarhely nevezetességeit is megnéztük. Felejthetetlen hetet töltöttünk ott, visszavágyunk.

A székelyföldi tanulók május 9-én érkeztek hozzánk. Nálunk a fazekasság alapjait, a vásárhelyi hímzés motívumait, és a csöröge sütését igyekeztek elsajátítani a vendégeink.

Hódmezővásárhelyi városnézés után kirándultunk Ópusztaszerre, Szegedre, sétáltunk a mártélyi tanösvényen, és a Kankalin Néptáncegyüttes tagjainak közreműködésével táncházat is tartottunk, ahol a dél-alföldi és szatmári táncok lépéseivel ismerkedtek a székelyudvarhelyi diákok.

Záró rendezvényünkön egy hagyományőrző vásárt jelenítettünk meg, ahol kiállítottuk tanulóink elkészült munkáit, sütöttünk vásárhelyi túrós lepényt és kürtős kalácsot, mézeskalácsot díszítettünk, és vásárhelyi mesterek is bemutatkoztak: szíjgyártó, mézeskalácsos, népi hangszerkészítő, foltvarró, üvegékszer-készítő, sajtkészítő, hímzőasszonyok és bőrdíszművesek.

A Kankalin Néptáncegyüttes Kisgömböc csoportja megalapozta a vásári hangulatot, ahol népzene szólt, és vásári kikiáltók kínálgatták a portékájukat.

 

A két együtt töltött hét alatt a két iskola tanulói között barátságok szövődtek, és reméljük, lesz még alkalmunk találkozni, és egy újabb program keretében újra együtt dolgozni és szép élményekkel gazdagodni.

 

 

Látogatás a Népművészeti Múzeumban és a Magyarság Háza - Mi Magyarok Látogatóközpontban (képek a galériában):

http://corvin.hiszk.hu/l%C3%A1togat%C3%A1s-n%C3%A9pm%C5%B1v%C3%A9szeti-m...

 

Székelyudvarhely, Bányai János Műszaki Szakközépiskola:

http://corvin.hiszk.hu/sz%C3%A9kelyudvarhely-b%C3%A1nyai-j%C3%A1nos-m%C5...

 

Kolozsvár:

http://corvin.hiszk.hu/kolozsv%C3%A1r

 

Székelyudvarhely:

http://corvin.hiszk.hu/sz%C3%A9kelyudvarhely

 

 Szejkefürdő, Farkaslaka:

http://corvin.hiszk.hu/szejkef%C3%BCrd%C5%91-farkaslaka

 

Békás-szoros:

http://corvin.hiszk.hu/b%C3%A9k%C3%A1s-szoros

 

Gyimesbükk:

http://corvin.hiszk.hu/gyimesb%C3%BCkk

 

Csíksomlyó:

http://corvin.hiszk.hu/cs%C3%ADksomly%C3%B3

 



Határtalan lelkesedéssel határon túlra

Méltán népszerű a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum iskoláiban a Határtalanul program. Segítségével esélyt kapnak a diákok, hogy megismerjék egy-egy határon túli magyar terület nevezetességeit, történelmét, barátságot kössenek az ott élő fiatalokkal, és fogadó iskolájukkal közösen létrehozzanak valami maradandót: kiállítást, rendezvényt, útikönyvet, székely kaput, és még sorolhatnám a kreatívnál kreatívabb alkotásokat.

Március 5-én a Corvinból indult 40 tanuló és négy kísérő tanár, hogy az elmúlt évek székelyudvarhelyi és környéki kirándulásai után Erdélynek ezt a távolabbi részét is felfedezzék.  Út közben Nagyszalontán megnézték Arany János szülőházát, a szobrát, és az általános iskolát, ahol tanult és tanított is nagy költőnk.

 Ízelítő a nagy utazásból:

Beesteledett, mire megérkeztünk szállásunkra, Csomakőrösre. Miután autóbuszunk és sofőrünk megküzdött az olvadó hó után maradt sárral, sikeresen elfoglaltuk szobáinkat és megvacsoráztunk.

Másnap Zabolán a református templomot, Gelencén a műemlék templomot, Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumot, és Csernátonban a Haszmann Pál Múzeumot látogattuk meg, szerdán Zágonba, Miklósvárra és Sepsiszentgyörgyre utaztunk, hogy megnézzük a Mikes Kelemen Emlékházat, gyönyörködjünk a Kálnoky kastélyban és a Székely Nemzeti Múzeum kiállításaiban. Csütörtökön Brassó történelmi városközpontját jártuk be, megcsodáltuk a Fekete Templomot, a Fekete és a Fehér Tornyot – közben túráztunk is egy kicsit - , elmentünk a rozsnyói cseppkőbarlangba, majd Törcsvárra, Drakula várába. Minden faluban készítettünk riportokat a helybeliekkel: ünnepeikről, ételeikről kérdezgettük őket. Pénteken Csomakőrösön, a helyi asszonyokkal együtt főztek szakács tanulóink: dagasztottak, galuskát szaggattak, fánkot sütöttek, és a „nemzetközi” ebéd után még arra is jutott idő, hogy elmenjünk a Tündérvölgybe, ahol valaha kisvasút és felvonó is működött.

Kovásznai vendéglátóink nagy szeretettel fogadtak bennünket, a helybeli tanulók mindenhova velünk tartottak, esténként pedig feljöttek a hegyoldalba, a panzióba, hogy az éjféli nyugovóra térésig minden percet kihasználjanak a beszélgetésre, barátkozásra. Ez annyira jól sikerült, hogy a búcsúzáskor könnyek is hullottak – habár nemsokára, április elején a Corvin látja vendégül a kovásznai líceum diákjait.

A Corvinosok példamutató magatartása az egész ott töltött hét alatt dicséretet érdemel: figyelmesen hallgatták a történelmi emlékhelyekről szóló előadásokat, szó nélkül segítettek a terítésben, felszolgálásban és mosogatásban, és pontosan betartották az autóbusz indulási időpontjait. A hangulat kitűnő volt, nem szegte kedvünket a sártenger, a rossz idő, és az első estén a hideg víz sem.

Alig várjuk a következőt… Megyünk, tapasztalunk, ismerkedünk, barátkozunk, gyűjtjük az élményeket – Határtalanul…

 

Galéria

 

 

Határtalan lakodalom

 

 

 

A márciusi kovásznai kalandozás után a Corvinosok is viszonozták a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjainak vendégszeretetét.

 

Az erdélyi csoport április 3-án, kedden érkezett. Aznap már csak a vacsorára és a szállás elfoglalására futotta erejükből. Másnap Oláh Attila igazgató úr fogadta őket, és bemutatta az iskolát. Ezután városnézés következett, majd Gyulára indult a társaság, ahol megnézték a várat, az Almásy-kastélyt, és sétáltak a városban.

 

A csütörtöki nap volt az utazás, és egyben az egész program csúcspontja: megrendeztük a székely-magyar lakodalmat. Volt csinos székely menyasszony és fess magyar vőlegény, pap, ceremóniamester és vendégsereg. A menü erdélyi csorbaleves, jó alföldi marhapörkölt és töltött káposzta volt, de nem maradhatott el a menyasszonyi torta sem, amelyből mindenkinek jutott egy szelet, sőt repetázni is lehetett. A vacsora után kezdődött a mulatság: Lázár Gábor zenéje mellett a Kankalin Néptáncegyüttes Kefe csoportjának tagjai teremtettek igazi lakodalmas hangulatot. Együtt ropta a kovásznai és a vásárhelyi diáksereg, ropták volna hajnalig is, ha a következő napon nem kellett volna újra korán kelni reggel, kinek az iskola, kinek a következő kirándulás miatt.

 

Pénteken az erdélyiek Mórahalomra mentek, megnézték a Mini Magyarországot, majd Makón a Hagymaházat, és a délután hátralevő részében a vásárhelyi strandon pihenték ki a nap fáradalmait.

 

Szombaton Ópusztaszer várt bennünket, jöttek a vásárhelyiek is: hogyne jöttek volna, hiszen életre szóló barátságok születtek a két csoport tagjai között. Megnéztük a Feszty-körképet, a Rotunda kiállításait, a parkot, és háromfajta múzeumpedagógiai óra közül lehetett választani: voltak, akik régésznek csaptak fel és ásatáson kerestek kincseket, mások századfordulós rejtvényeket oldottak meg, megint mások a gyógyfüvek és fűszerek világába tettek kirándulást.

 

Hazafelé még belefért a programba a szegedi városnézés, fagyizás, majd következett a mártélyi búcsúeste, ahonnan igencsak nehezére esett a vásárhelyieknek a távozás. Ám megfogadtuk: folytatjuk…

 

Galéria

CsatolmányMéret
Fájl Falujaro_fiataloknak.pptx13.76 MB

Mai névnap

2018, december 12 - 07:12, Gabriella

Esemény naptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 
 

Képgaléria

HATÁRTALANUL...

Szakmák éjszakája

EU Szakképzési Hét

Mobil Alkalmazás